Tanulni minden életkorban fontos

Beiratkoztam egy pénzügyi -és számviteli ügyintézői OKJ-s tanfolyamra, úgy gondoltam a pénzügyi ismeretek nem csak a jobb munka és a jövedelmezőség érdekében válik majd hasznomra, hanem a mindennapi életben is jól fog jönni, egy -egy megtanult ismeret. Amikor elkezdtem nem voltak nagy céljaim a képesítéssel, de ahogy haladtunk előre a tanfolyam során, úgy vált egyre izgalmasabbá a pénzügyi világ. A tanárok is meghozták a kedvet, nagyon fontosnak tartom, hogy az előadásokat felkészült szakemberek tartsák, akik nem csak a könyvből, hanem az élet adta szituációkból is tudnak példákat hozni. A megtanult dolgokat át tudjuk helyezni a valós életbeli szituációkba. Ilyen remek tanárom volt vállalatfinanszírozásból, aki nem csak tanított – mint főfoglalkozás, hanem egy cégnél is dolgozott, mint pénzügyi alkalmazott.
Aki folyton mesélt az éppen aktuális beszerzéseikről. Legutóbb azt taglalta, hogy a cége salgó polcrendszereket szerzett be, ennek számoltuk ki a megtérülését, jövedelmezőségét.

A beszerzésről ő másképpen értesült egy kollégájától, hogy a vezetőség milyen újításra készül a raktárhelyiségükben.

Az interneten keresztül felleltek egy remek céget, akik már a vezetőségnek a honlapjuk által is nagy szimpatikus volt. Remekül taglalt volt az oldal, jól átlátható, a kellő mennyiségű, és minőségű információt tartalmazza. A vizualitást kedvelő érdeklődőik számára rengeteg képpel illusztrálva, az egyes polcrendszerfajtáik, hogy valaki a saját raktárhelyiségében rögvest el tudja képzelni az adott polcrendszert, hogyha a termékleírás nem bizonyult volna elég kielégítőnek számára.

Salgó polcra esett a tanárom cégvezetőjének választása, mivel rendkívül időtálló, jól elhelyezhető, minőségi horganyzott acélból készült, csavarmentes kivitelben is kérhető változattal is rendelkezik. Rengeteg jó ismérvvel rendelkezik, mely a főnökség tetszését rögvest elnyerte, és úgy döntöttek, hogy árajánlatot kérnek ettől a remek cégtől.

Salgó polc nagyon kedvelt termékük, ezt a vezetőség már a kiérkező felmérő szakembertől tudta meg. A forgalmazó cég annyira elhivatott és vásárló orientált, hogy minden egyes beérkező árajánlatkéréshez, kiérkeznek, felmérik a helyiséget, és rövid időn belül elkészítik az árajánlatot és egy vázlatot, egy ajánlást, hogy milyen formában és elhelyezésben ajánlják a salgó polc elhelyezését, szem előtt tartva azt, hogy remek jól pakolhatóak legyenek, a térkihasználás is maximálisan a vásárlóik érdekeit szolgálják.

Miután megérkezett az árajánlat, az annyira kedvező volt, hogy a vezetőség rögvest elfogadta, és kezdődhetett is a legyártása. A vezetőség választása nem csak a kedvező árak miatt esett erre a cégre, hanem, mert nagyon kompakt szolgáltatást nyújtanak, a tekintetben, hogy vállalják megrendelés alapján a gyártást, majd a telephelyre történő szállítást, majd az ott esedékes összeszerelést a megfelelő helyre való beállítást. Ilyen remek dolga ritkán adatik egy megrendelőnek, hogy szinte semmi nem kell annak érdekében tennie, hogy egy nagyszerű salgó polcrendszerrel legyen gazdagabb. A szállítás időpontjára, nem kell egy összeszerelő gárdát fogadnia, aki természetesen abban az időben rá is ér, hogy a munkafolyamat ne akadjon meg. Mindamellett, hogy a teljes körű garanciát vállalnak az így elvégzett munkára, mivel a cég így tudja nyomon követni, hogy az általuk forgalmazott termék, milyen minőségben kerül összeszerelésre a megrendelőnél, csak így tudja vállalni a teljes biztosítását.

A leszállítás előre egyeztetett időpontban megtörtént, a kiérkező összeszerelő szakemberek, nagyon precízen és pontosan dolgoztak mindvégig, szem előtt tartva a megrendelő idejét, és azt, hogy nem szerettek volna kicsúszni a vállalt határidőből. Az összeszerelős szakembereken látszott, hogy összeszokott társaság, mindig lesték egymást, hogy hol tartanak, mindenki a másik keze alá dolgozott az cég érdekében, hogy elkészüljenek. A megrendelő teljesen elégedett volt a leszállított és összeszerelt termékkel, jobban nem is kívánhatott volna a cégnek. Mivel mostantól minden sokkal jobban látható, elkülöníthető, a dolgozóinak kevesebb idejébe telik majd megtalálni a termékeket, mivel jól láthat, szisztematikus rendszerben vannak elhelyezve a salgó polcokra a forgalmazott áruk. Mindenképpen megtérül a befektetés, mivel a cég dolgozóinak, a keresgéléssel töltött idő lerövidül, így több munkafolyamatot tudnak majd ellátni a nap folyamán, mint a polcok beszerzése előtt.

Salgó polc egy hasznos és megtérülő beruházás volt a tanáromék cégénél, és ezt az órán végzett

számításaink is bizonyítják.