Tanári fizetésből iker babáknak babakocsit venni?

Tudvalevő, hogy a tanárok nem keresnek túl jól. Na, az igaz, kinek mi a jó kereset. Lehet, hogy egy bolti eladónak, vagy egy takarítónak a tanári fizetés jónak számít. És presztízst is ad, erről se feledkezzünk meg! Én már kiskoromtól kezdve tudtam, hogy tanár szeretnék lenni. Oktatni szeretnék, lehetőleg gyerekeket, átadni a tudásom, és egy hangyányit nevelni is szeretném őket. Persze a tanárrá válásom útján azért jó pár akadályba beleütköztem. Az egyetem se volt éppen könnyű pálya. De amikor először úgy éreztem, hogy tudtam segíteni egy gyermeknek, akkor éreztem, hogy ez már megérte! Az egyetemen ismerkedtem össze a mostani férjemmel. Ő is tanár. Én már akkor tudtam, hogy bizony mi nem fogunk bmw-vel furikázni, nem fogjuk méregdrága ruhákba öltöztetni a gyermekeinket, de attól még lehetünk boldogok, és élhetjük boldogan az életünket.

Miután sikerült lakást vásárolnunk, úgy döntöttünk belecsapunk a gyermekvállalásba. Azonban, amikor kiderült, hogy ikreink lesznek, kicsit megijedtünk. Ikrek? Tehát mindenből kettő kell? Kettő kiságy? Kettő etetőszék? Kettő babakocsi? Akarom mondani, iker babakocsi? Egyre keményebben dolgoztunk, a férjem nyelvtanár, ő nyelviskolában is elvállalt egy pár órát. Azonban kezdtünk kétségbe esni, azt akartuk, hogy a mi gyerekeinknek mindenük meglegyen!

Aztán az egyik barátnőm, Rita, aki szintén tanár, és gyerekes mondta, hogy rendeljünk, mert ő tud egy oldalt, ahol nagyon jó minőségű iker babakocsik találhatóak, ráadásul kedvező áron. És kinézetre is gyönyörűek! Ő is onnan vásárolt, és azóta minden kollégája megdicsérte!

Elmondtam a férjemnek, hogy nézzük meg az oldalt, hátha Ritának igaza lesz. Felmentünk az oldalra, és megnéztük. Tényleg elég nagy választékban árultak iker babakocsikat is többek között a simák mellett. És mindegyik egységáron! A kedvenc színem a zöld, így kiválasztottam egy zöld színűt. A választott babakocsi multifunkciós volt, csak úgy, mint az összes többi. Ez azt jelenti, hogy nem csak babakocsiként lehet használni, hanem autós babahordozóként is használható, és könnyen a vázhoz lehet rögzíteni. Ez dupla pont, nem kell venni autóülést! És mózeskosarat sem. Tripla! A külső, és a kényelem mellett a biztonság is nagyon fontos számomra. Sőt, talán a biztonság a legfontosabb! A babakocsik szerencsére öt pontos biztonsági övvel rendelkeznek. Jár még hozzá egy praktikus babatáska és egy nagy bevásárlókosár! Ráadásul védi a kicsit az esőtől, és nyáron pedig biztosítja a levegő áramlását is. Ingyenes házhoz szállítást is adnak mellé! Bírom az ilyen megoldásokat, amikor egy vásárlással rengeteg dolgot el lehet intézni, sokkal egyszerűbb, mintha az ember külön-külön venné meg a tartozékokat! És még rá is fizet! Én úgy gondolom, hogy ez így megéri, és a férjem is rábólintott szerencsére. Megrendeltük.

Aztán kis idő múlva ki is hozták, nem kellett heteket várni rá. És garanciával is be voltunk biztosítva. Bizony, aki nem keres sokat, annak aztán duplán figyelnie kell arra, hogy hova fizeti a pénzét. De én úgy gondolom a babakocsi beszerelése az egyik legfontosabb dolog. A futár kedves volt, és mindenről tájékoztatott minket. Mi pedig azonnal összeállítottuk és mutogattuk a rokonoknak. Anyukám megdicsérte, és nagyon tetszett neki.

  • Milyen jó dolguk lesz a gyerekeknek! És nagyon jól választottál, hogy ilyen zöldet vettél, mert ez jó lesz, ha kislányok lesznek vagy akkor is, ha fiúk!

És anya milyen jól mondta! Ugyanis, nem hittük el, amikor az orvos mutatta az ultrahangon, hogy fiú-lány párosra számíthatunk. Mondanom sem kell, ez duplán nehéz, mert az egyiknek fiús dolgok kellenek, a másiknak lányos. Ez aztán igazán nehéz. A gyerekszobát is zöldre festettük, hogy passzoljon a babakocsihoz. De természetesen azért szereztünk be rózsaszín, meg kék dolgokat is. Szeptemberbe pedig megszülettek a szemünk fényei: Panka és Pali. Azóta ők a mindenünk, és én úgy gondolom, mindent meg tudtunk nekik adni, és a jövőben is meg fogunk! Csodálatosak!