Napelem szerelés az oktatásban

Az oktatás szerepe létfontosságú egy ország vagy egy társadalom fejlődésében.

De kell-e mondanom ezt, mikor most amúgy is ez folyik még a csapból is?

A magyar oktatásnak sok problémája van, ezeket most kérlek, hadd ne kelljen felsorolnom.

Csak a bejegyzés szempontjából emelnék ki egyet, ez pedig az, hogy valójában tényleg fontos a szakképzett szakemberek képzése. És nem, nem azért, amivel folyton riogatnak, hogy gondolkodó emberek helyett csak munkásokat képezzünk. Szerintem ez nem igaz.

Legalább húsz embert ismerek, akik szakmunkás végzettséggel is legalább olyan intellektussal bírnak, mint néhány egyetemet végzett barátom.

A probléma inkább az, ahogy én látom meg hallom ezektől a barátaimtól, hogy a szakképzés minősége, s főként az aktualitás tekintetében, igencsak elmarad a jónak nevezhetőtől.

Sok olyan szakmát még olyan módszerekkel oktatnak, ahogy azok a valóságban már nagyon régóta másként működnek.

Nagy cégeknél vagy vállalatoknál az asztalosmunkát nem azokkal a gépekkel végzik, mint amivel oktatják őket az iskolákban. Mondanom sem kell, a cégeknél korszerűbbek ezek az eszközök, s gyakran panaszkodnak ismerőseim, hogy bekerülnek a munkaerőpiacra, és hiába van egy komplett tudáskészletük, ha az nem vág egybe azzal, amit a cég vár el.

És ez, az eszközökben való járatlanság azt eredményezi, hogy gyakran a jobb munkalehetőségeket nem is kapják meg ők.

Vagy ha meg is kapják őket, sokáig csak betanítási fázisban vesznek részt egy-egy cégnél, ami szintén nem egy álom, ha valaki el akarna helyezkedni állandó jelleggel már.

Szóval elsősorban én ilyen problémákról hallok az ismerőseimtől, és sokan emiatt azon gondolkodnak, hogy felhagynak a szakmájukkal, és kimennek külföldre inkább, ahol valami mással ugyan, de sokkal többet keresnek, és még nem is kell bosszankodniuk a fent említett dolgok miatt.

Tény, ami való, hogy szükség volna korszerűsíteni a szakmunkás iskolákat, és ezt nem csak az eszközök szintjén kellene megtenni, hanem az oktatott szakmák vonatkozásában is.

Ismerek egy srácot, aki az egyik barátom unokatestvére. Ő kint, külföldön járt iskolába, és csak felnőtt korára költözött haza, mert magyar barátnője van, aki azóta már a felesége is.

Egy ilyen alkalommal mesélt arról, hogy náluk elérhetőek olyan képzések, amikről én nem gondolnám, hogy iskolai körülmények között oktatnák Magyarországon, pedig elhallgatva őt, volna értelme.

Ő például napelem szereléssel foglalkozik, s ezt iskolai keretek között tanulta ki, amíg kint járt iskolába.

És amikor hazaért, se perc alatt talált munkát magának, hiszen egy ilyen munkát tényleg nem végeztetnek betanításos alapon munkások. Ehhez komoly szakértelem kell.

A cég, ahol végül elhelyezkedett, azzal a kulcsmondattal dolgozik, hogy: „vagy jót, vagy semmit.” És ezt próbálják is betartani, de rendesen.

A kuncsaftokkal személyes kapcsolatot ápolnak, és kifejezetten az egyéni elvárások és igények alapján terveznek meg fotovoltatikus rendszereket, legyenek bármilyen nehezek is, vagy részletbe menőek.

S ezeket a szerkezeteket nem csupán beszerelik, hanem folyamatosan ellenőrzik is.

A részletes, teljes és megbízható monitorozáshoz természetesen tényleg szaktudás kell, amit nem lehet egy könyvből megszerezni. Ehhez rengeteg tanulás és tapasztalat kell, amit egy jól megszervezett iskolai képzés során el is lehet sajátítani, pont úgy, ahogy ez a barátom is tette és megkapta külföldön.

Hazatérve tényleg gyerekjáték volt neki elhelyezkednie egy ilyen profi cégnél.

A napelem szerelés itthon is egyre fontosabbá válik, hiszen a támogatások, az egyre növekvő környezettudatosság és nem utolsó sorban a napenergia, mint megtakarítási lehetőségjellege miatt egyre több és több család is kíván szereltetni magának egy ilyen rendszert, ami hosszú távon nagyon látványosan megtérül.

S egy ekkora beruházás és elszántság után ki akarná olyanra bízni a munkálatokat, aki alig ért bármihez is.

De ez az egész, a napelem szerelés, csak egy példa volt arra, hogy a világ rettentő gyorsan változik, fejlődik, s új technológiai kihívások elé állítja az embereket. Ha pedig ebből kimaradunk, akkor aztán rengeteg problémával nézhetünk szembe.

Az oktatásnak reagálnia kellene ezekre a kihívásokra, és olyan munkaerőt kellene kiképezzen, akik naprakészek, és bármikor rendelkezésre állnak egy új területen, mert európai szintű tudással bírnak. Ez volna az ideális, azt hiszem.