Egy sikeres vállalkozónak nagyon sokat kell tanulnia

Gyerekként azt hittem, hogy ha felnőtt leszek, akkor majd nem kell többet tanulnom. Alig vártam, hogy befejezzem az iskolát és felnőtt lehessek. De már az egyetemen rájöttem, hogy a tanulás folyamata soha nem ér véget, amíg élek tanulni fogok.

Bár vizsgaidőszakban sokat szenvedtem, és mindig úgy voltam vele, hogy csak ezt éljem túl, de már akkor tudtam, hogy nagyon sok ilyen lesz még. Az azonban igazzá vált, hogy felnőttként nem kell olyan gyakran tanulni, mint gyerekként. Most már nincs minden nap iskola, és a számonkérés sem úgy zajlik, mint régen. Az oktatási rendszernek is megvannak az erősségei és a gyengeségei. Ezt mindenki tudja, azonban nehéz rájönni arra, hogy pontosan mi az, amin változtatni kéne.

Most, hogy már felnőtt vagyok, és elértem azt, hogy a saját vállalkozásommal foglalkozzak, még többet kell, hogy tanuljak, mint amikor még csak munkavállaló voltam. Akkor megmondták, hogy mit csináljak és én azt tettem. Most azonban nekem kell kitalálnom, hogy a beosztottjaim mit csináljanak annak érdekében, hogy jól menjen az üzlet. Ezért számos képzésen szoktam részt venni, úgy gondolom, hogy ez lehet a titka a folyamatos fejlődésnek, és a fennmaradásnak.

A legutóbb egy olyan előadáson vettem részt, amely bemutatta, hogy miért jó, ha a vállalatunk cégautóval rendelkezik. Az első és legfontosabb oka nyílván a mobilitás. Ha gyorsabban el tudunk jutni A-ból B-be, akkor az ügyintézés folyamata is jóval gyorsabb lesz. Ugyanakkor egy presztízst is a magáénak tudhat az a cég, amely megengedheti ezt magának. Nagyon megmozgatta a fantáziámat, ez a dolog, és elhatároztam, hogy én is belevágok ebbe. Ennek az előadásnak azonban nem volt célja, hogy konkrét céget bemutasson, amely segíthet a kisvállalkozónak ebben. Az évek során azonban azt is megtanultam, hogy csak az nem jut megoldásra, aki nem is keresi a probléma megoldásához vezető utat.

Mindenféle helyen kutakodtam, mígnem rájöttem, hogy flottakezelésre lenne szükségem. Elég nagy fejetlenség lenne, ha a saját fejem után menve megvásárolnék több autót és kész. Valószínűleg ezt a nagyobb kiadást nem is tudná törleszteni a cégem. Miután túl voltam ezen a felismerésen, megtaláltam a Flottautót. Nagyon tetszett az oldaluk, mivel az ajánlatokon kívül tájékoztatással is találkozhatunk, például bemutatják, hogy mit is jelent a tartós bérlet fogalma. Mivel nem vesszük meg az összes autót, amire szükségünk lenne, így úgymond csak bérbe vesszük ezeket. Anyagilag hosszútávon azonban jobban járunk a tartós bérlettel, mintha a hitelt, a lízinget választanánk. És azt már rég megtanultam, hogy egy jó vállalkozó mindig előre tervez. Sokkal könnyebb és hatásosabb, ha hosszú távú célokat tűzünk ki magunk, és a cégünk elé, mint az, ha csak rövid távúakat. Annak az lesz az eredménye, hogy egy helyben toporgunk.

Ami azonban döntő szerepet játszott abban, hogy miért ezzel a flottakezeléssel foglalkozó céggel kössek szerződést az az, hogy az oldalukon egy rövid, online képzést is tartanak. Nem tudom, hogy ezt lehet-e képzésnek nevezni, de mindenképpen informálásnak számít. Ez nem más, mint az öt levélsorozatból álló költségcsökkentő lépés bemutatása. Ezekről a lépésekről mind tudomást szerezhetünk, ráadásul teljesen ingyen, csupán annyit kell tenni, hogy regisztrálunk. Ehhez meg kell adnunk a cégünk, illetve a saját nevünk, valamint az elérhetőségünket úgy telefonon, mint e-mailben. Erre már regisztráltam is, más lépéseket azonban még nem tettem annak érdekében, hogy cégautóim legyenek, de folyamatban van a dolog, csak még el kell készülnöm a stabil, biztos tervemmel.

Az azonban biztos, hogy amíg élek tanulnom kell. Mindig ki fognak jönni valami új trendek, amelyekhez igazodni kell, és ez egyaránt érvényes a technológiára, a munka világára, de még a hétköznapi életünkre is. Ezért mindenkinek azt javaslom, hogy lehetőséget lásson a tanulásban és az oktatásban, nem pedig kötelességet. Így sokkal könnyebben fog menni a tanulási folyamat, és sokkal sikeresebbek is leszünk az életünkben.