Egy jó tanár a fájdalomcsillapításhoz is ért

Gyakorló tanárként sokat tanultam a gimnáziumba, ahová beosztottak, de az igazi tapasztalatot akkor szereztem meg, amikor már teljes értékű tanárként jártam be a gyerekekhez. Nem csak a tanítás metódusáról van szó, amikor a tapasztalatra utalok, valójában a pedagógiai attitűd és a gyerekekkel való foglalkozás milyensége a legfontosabb ebben a szakmában.

Amikor eldöntöttem, hogy tanár leszek, megfogadtam, a szívemre téve a kezemet, hogy közel akarok majd lenni a tanítványaimhoz, hogy az az ember akarok lenni számukra, akiben bízhatnak, akinek el merik mondani a problémáikat, gondjaikat. Amikor megkaptam az első osztályomat, egy kilencedikes évfolyamot, humán tagozatot, teljesen oda voltam a gyerekekért. Persze aggódtam is, hogy ne rontsam majd el a nevelésüket, hogy mindent meg tudjak adni számukra, amit egy tanár csak megadhat. Ha fájdalomcsillapítóra van szükség, akkor fájdalomcsillapítót…

Az első három év alatt egészen közel kerültünk egymáshoz, de tudtam, hogy a vízválasztót majd az érettségi éve, a negyedik év jelenti. Akkor lesz igazán szükségük lelki támaszra. Aztán persze minden úgy történt, ahogy vártam. Az osztály, mivel mindenki jóban volt mindenkivel, és nagyon szerették egymást a srácok, szinte kollektív testként, kollektív tudatként működött. Egyszerre volt jó kedvük, egyszerre szerettek vagy utáltak egy tantárgyat – az osztály egy miniatűr demokráciaként működött, mély egyetértésben és szeretetben. Mivel aztán eléggé egymás lelki állapotára voltak hangolva, teljes mértékben elegendőnek bizonyult, hogy egy gyerek rosszul érezze magát ahhoz, hogy aztán az egész osztály belebetegedjen.

Konrád nagyon ideges volt már napok óta a matek érettségi miatt, és fölment a láza. Amikor bejött reggel a suliba, a többiekre, mint átragad a rosszulléte; ez volt ám a kihívás a fájdalomcsillapításra. Ráadásul összekötötték a lelki állapotuk testi kivetülését az iskolával, szóval amint hazaértek, semmi problémájuk nem volt… így a szülők küldték őket iskolába, én meg nem tudtam mit kéne kezdenem az ájuldozó osztályommal. Még a matek tanár is fölhívott, hogy a gyerekek teljesen kifordultak önmagukból… a gyengélkedőről pedig elfogyott az összes fájdalomcsillapító, újra rendelniük kellett a prevenciopatika.hu-ról.

Szerencsére az én táskámban volt néhány levéllel, szóval tudtam adni a srácoknak belőle, és engedtem, hogy az osztályfőnöki órán aludjanak kicsit a padra borulva. Amikor fölébredtek, már nem fájt a fejük egyáltalán, hála az Advil ultrának, amit minden reggel elteszek a táskámba. Egy tanárnő ne járjon fájdalomcsillapító nélkül, én azt mondom!

Mindenesetre örültem, hogy a gyerekeknek már nem fájt a feje, és még Konrád, a kis kotnyeles is elismerte, hogy ez a gyógyszer valóban hatásos, ha már húsz ember fájdalmát képes volt elmulasztani. (Azon csodálkozott el, hogy húsz különböző szervezetre gyakorolt nagyjából ugyanolyan intenzitású hatást, vagyis elmulasztotta a fájdalmát mindenkinek, pedig az összes gyerek immunrendszere más, mások a fizikális sajátosságaik.) Megmondtam neki, hogy kérdezze meg a biosz tanárt az Advil működéséről, miért is olyan jó fájdalomcsillapító ez a tabletta, a gyerekek pedig elfogadták a kihívást, sőt, megígérték azt is, hogy egy következő osztályfőnöki órán beszámolnak a megtudott információkról nekem írásban.

Megbeszéltem velük, hogy nem szabad túlidegeskedni az érettségi dolgot, egyáltalán nem éri meg, hogy rosszul legyenek, és bár hasznos a fájdalomcsillapító, és a vizsgák előtt mindenképpen Advilt használjanak, hiszen úgy mulasztja el a fájdalmukat, hogy közben nem tompítja el a kis elméjüket, és tisztán tudnak gondolkodni, azért vigyázzanak magukra nagyon, és igyekezzenek egészségesnek maradni, azért mégis csak az a legjobb, amit végül is tehetnek egy ilyen szituációban.

Nagyon örültek annak, hogy megbeszéltük ezek a dolgokat, hogy elmondtam, hogy fontos az érettségi, de nem dől össze a világ egy négyes matektól. És minddel rendeltettem egy doboz Advil ultrát a prevenciopatika.hu-ról…